Házirend

  1.  A szálláshely az érkezés napján 12 és 15 óra között foglalható el, a távozás napján reggel 9 óráig áll rendelkezésre.
  2. A kulcs átvételekor a fennmaradó szállásdíjat és az idegenforgalmi adó összegét ki kell egyenlíteni, helyben csak készpénzes fizetés lehetséges.
  3. A szálláshely végleges elhagyásakor a kulcsot le kell adni a szállásadó részére.  Ennek időpontjáról előre tájékoztassa a szállásadót!
  4. A lefoglalt időpont előtti elutazás esetén szállásdíjat nem térítünk vissza. OTP szép kártyáról utal összeget nem áll módunkban készpénzben visszaadni
  5. A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a vendégek.
  6. A szállásadó jogosult – előzetes bejelentés nélkül – ellenőrizni, hogy a szálláshelyen az előre bejelentett illetve kifizetett létszámban tartózkodnak-e a vendégek.
  7. Az ingatlan területén kizárólag a fizető vendégek tartózkodhatnak.
  8. Háziállatot, kisállatot tilos az apartmanba bevinni.
  9. Az apartmanban, szobában lévő berendezést csak a tulajdonos, szállásadó előzetes hozzájárulásával lehet átrendezni.
  10. Az átadott kulcsok esetleges elveszése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni és annak árát, illetve a zárcserét a szállásadónak megtéríteni.
  11. A szállásadó nem vállal felelősséget a nem rendeltetésszerű használatból adódó esetleges anyagi károkért vagy balesetekért.
  12. A vendégek által a nem rendeltetésszerű használattal okozott kárért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak, a kárt közvetlenül meg kell téríteni a szállásadónak. 
  13. Amennyiben a    tartózkodás alatt az apartmannal, szobával kapcsolatban bármilyen probléma felmerül, kérjük, haladéktalanul értesítse arról a szállásadót.
  14. A szálláshelyen hagyott értékekért a szállásadó nem vállal felelősséget.
  15. Minden vendégeknek tekintettel kell lenni a többi vendég nyugalmára, különösen a reggeli és    esti, illetve éjszakai órákra vonatkozó csendrendet illetően.
  16. A szállásdíj tartalmazza a közüzemi díjakat és egyéb rezsi költséget, az ágyneműt huzattal, valamint a végső takarítást a mosogatás kivételével. Az idegenforgalmi adó külön fizetendő.
  17. Kérjük, ügyeljenek a rendre és a tisztaságra. Elutazáskor az apartmanban ne hagyjanak szemetet, mosatlan edényt.
  18. Az apartmanban dohányozni tilos! Dohányzás csak az udvaron a kijelölt helyen történhet!
  19. Apartmanonként egy parkolóhely vehető igénybe az udvarban, idegen autó nem állhat be.

    Kellemes pihenést és tartalmas időtöltést kívánunk.